Sárkányhajó verseny Velencén
Június 23-án és 24-én Velencén kétnapos sárkányhajó ünnep és verseny került megrendezésre. A rendezvény keretein belül nemcsak versenyek voltak, hanem mindenféle kulturális rendezvény, amely a sárkányhajózás eredetét mutatta be. Emellett rengeteg kínai néprajzi bemutató és gasztronómiai bemutató is kísérte az eseményeket.
A Szigeti sárkányokat egy felnőtt- és egy gyerekcsapat képviselte.
A gyerek csapatunknak korosztályában nem volt ellenfele, ezért a női és az ifjúsági csapatokkal tették őket egy kategóriába. Nagyon ügyesek voltak, és a harmadik helyen végeztek tízes hajó kategóriában, 200 méteren.
A felnőtt csapatunk szintén egy harmadik helyet szerzett tízes hajó kategóriában, valamint a váci Dunai sárkányok csapatával kiegészülve húszas hajóban is elindultunk, és ott is a dobogó harmadik helyére állhattunk fel.
Ezek után játékos sárkányhajós kötélhúzó verseny került megrendezésre. Itt gyerekeink két külön hat fős csapatban egymás ellen eveztek. Így egyik csapat első, a másik második helyet ért el.
Ebben a versenyszámban a felnőtt csapataink nem értek el helyezést.
Fábián Csaba
felkészítő tanár