Budapesti látogatás
A SZIKLA-UTI-2023 pályázat nyerteseként ellátogathattunk a 7.b osztállyal Budapestre, a Szentháromság téren álló budavári Nagyboldogasszony, közismertebb néven Mátyás-templomba és a Sziklakórház Atombunker Múzeumba.
A Mátyás-templomban idegenvezetőnk az épület viszontagságokkal teli történetét érdekesen, lebilincselően adta elő, izgalmas részletekkel gazdagítva tudásunkat. A IV. Béla által építtetett templom mára rengeteg átalakításon ment keresztül. Kihangsúlyozta a különlegességeket, többek között azt is, hogy a templom nevét nem Szent Mátyásról kapta, hanem Mátyás királyról, aki 1470-ben fejezte be a torony átépítését és saját címerét helyezte el rajta. Ezért nevezik Mátyás-templomnak az épületet. Egy újabb átépítés során az eredeti címer átkerült a templom belsejébe. Megtekintettük III. Béla király és felesége síremlékét és megtudhattuk, hogy kétszer is koronáztak a templomban uralkodókat. Ráadásként belehallgathattunk az orgona hangolás rejtelmeibe is, hiszen idegenvezetésünk alatt lázasan folyt a munka. Így néha nehezen hallhattuk idegenvezetőnk előadását, viszont megismerhettünk egy különleges szakmát.
A Sziklakórház Atombunker Múzeum egyedi és különleges létesítménye nagy tetszést aratott tanulóink körében. Először egy pár perces ismertetőt láthattunk a hely történetéről, majd megkezdtük sétánkat a föld alatt 6-8 méter mélységben található kórházban és atombunkerben. A természetes eredetű barlangokból kialakított folyosókkal összekötött termekben viaszbábukkal bemutatott életképek korhűen tárják a látogató elé a II. világháború alatt, majd 1956-ban itt működő kórház mindennapjait. Korabeli bútorok, eszközök, felszerelések, zöld olajfestékkel fedett ajtók, fehérre meszelt falak fogadják az érdeklődőt, minta ma is életeket mentenének ott. Az üvegszekrények polcain katonás rendben sorakoznak a gyógyszerek, kötszerek, orvosi eszközök, gyógyításhoz szükséges anyagok. Idegenvezetőnk beszámolója után a gyerekek érdeklődését a feltett kérdések sokasága is bizonyította.
A gyerekek várakozással tele várták a kirándulás napját és sok élménnyel, ismerettel gazdagon, fáradtan, de feltöltődve térhettek haza. Mindkét látnivaló megtekintését javasoljuk az érdeklődőknek, páratlan élményeket szolgáltatnak! Köszönjük Dr. Sajtos Sándor polgármesternek az ajánlást!
Sziváné Bergmann Henriett és Vaczó Zoltán programszervezők